Faust tudta hogy Grusija nem ment el örökre. Eme gondolata meg is
valósult, ugyanis szinte rögtön a meccs után felkereste őket Lennel.
- El akarok mesélni valamit!- mondta nekik.
- Mit?
- Egy érdekes dolgot, ami szerintem Fausthoz áll közelebb.
Nos, én nem túl népszerű csaj voltam a sulimban. Nem csíptek, főleg a
lányok. No de amikor a gimibe mentem elfajultak a dolgok, ám most
először mellém állt valaki: Guinevre, aki később a legjobb barátnőm
lett. Sokat lógott velem, ha nem telefonon beszéltünk. Egynap egy
sikátoron keresztül haladtunk át, ám elénk állt egy fiúbanda, aminek az
élén egy szőke hajú, kék szemű pasas állt, és jócskán fölénk
magaslott. Guinevret nézte ki magának az a szemét, és elkezdte
egzettcíroztatni. Velem nem is törődött, ami viszont jó jel volt;
megtámadhattam hátulról, és meg is tettem. Iszonyat mérgesek lettek
rám, és azt üvöltözték: " Kapjuk el a kis primadonnát!" Bizony ám, és
én felugrottam egy balkon tartószerkezetére, és fellendítettem magam.
Annyira bedühödtem, hogy valami meleget éreztem, és démon lettem.
A banda Farennel az élen hülyén nézett; és én lecsaptam rájuk. Nem is
maradt meg egy se, csak Faren, a főnök. Mikor éppen utána akartam
eredni, elestem, mert valaki megfogta a bokám. Közbe Faren röhögve
elszaladt, és én mérgesen hátra akartam csapni arra, aki
nevetségessé tett, ám észrevettem, hogy Guinevre az. Azt suttogta: "
Meg fogok halni, Grusija. Segíts" ám én azt válaszoltam: " Ha meg is
halsz, fel tudlak támasztani; olyan erős lettem!" ám Guinevre a mondat
végére meghalt....
Faust először érezte úgy, hogy Grusija nem kőből van, hiába van
démonalakja és ereje. És az, hogy meghalt a barátja! Valakire
borzasztóan emlékeztette...