PrológusII.
2005.05.18. 18:27
Faust tudta hogy Grusija nem ment el örökre. Eme gondolata meg is valósult, ugyanis szinte rögtön a meccs után felkereste őket Lennel. - El akarok mesélni valamit!- mondta nekik. - Mit? - Egy érdekes dolgot, ami szerintem Fausthoz áll közelebb. Nos, én nem túl népszerű csaj voltam a sulimban. Nem csíptek, főleg a lányok. No de amikor a gimibe mentem elfajultak a dolgok, ám most először mellém állt valaki: Guinevre, aki később a legjobb barátnőm lett. Sokat lógott velem, ha nem telefonon beszéltünk. Egynap egy sikátoron keresztül haladtunk át, ám elénk állt egy fiúbanda, aminek az élén egy szőke hajú, kék szemű pasas állt, és jócskán fölénk magaslott. Guinevret nézte ki magának az a szemét, és elkezdte egzettcíroztatni. Velem nem is törődött, ami viszont jó jel volt; megtámadhattam hátulról, és meg is tettem. Iszonyat mérgesek lettek rám, és azt üvöltözték: " Kapjuk el a kis primadonnát!" Bizony ám, és én felugrottam egy balkon tartószerkezetére, és fellendítettem magam. Annyira bedühödtem, hogy valami meleget éreztem, és démon lettem. A banda Farennel az élen hülyén nézett; és én lecsaptam rájuk. Nem is maradt meg egy se, csak Faren, a főnök. Mikor éppen utána akartam eredni, elestem, mert valaki megfogta a bokám. Közbe Faren röhögve elszaladt, és én mérgesen hátra akartam csapni arra, aki nevetségessé tett, ám észrevettem, hogy Guinevre az. Azt suttogta: " Meg fogok halni, Grusija. Segíts" ám én azt válaszoltam: " Ha meg is halsz, fel tudlak támasztani; olyan erős lettem!" ám Guinevre a mondat végére meghalt.... Faust először érezte úgy, hogy Grusija nem kőből van, hiába van démonalakja és ereje. És az, hogy meghalt a barátja! Valakire borzasztóan emlékeztette...
|