Ak�r a j�gcsap…

A n� csak �lt az asztaln�l, �s hol �rintetlen vacsor�j�t, hol az ujj�n l�v� gy�ny�r� karikagy�r�t n�zte. S�t�tk�k szeme k�d�s volt a sz�v�t elviselhetetlen�l mar�, eltitkolt f�jdalomt�l. Hajdani vid�ms�g�b�l alig maradt valami. Szemei alatt s�t�t karik�k �ktelenkedtek az �lland� r�m�lmokt�l. Nem volt �tv�gya, soha nem evett semmit, �gy s�lya kevesebb, mint k�tharmad�ra cs�kkent. Sz�ke haja k�cosan omlott v�ll�ra, ig�z� ajkait, melyek oly elb�v�l� mosolyt t�kr�ztek mindig, most cserepesen �s mereven szor�totta �ssze.

-          Korina, k�rlek, elmondan�d mi a baj? – k�rdezte el�tte �l� f�rje m�r sokadszorra.

-          Ugyan m�r, Len… - mosolygott sz�lesen a n�, mik�zben ker�lte a f�rfi agg�d� tekintet�t. – Nincs semmi baj. Minden a legnagyobb rendben.

F�rje komoran f�rk�szte az arc�t, tudta j�l, hogy a mosoly csak �lca, feles�ge titkol el�le valamit.

-          Korina, ne pr�b�lj meg becsapni, k�rlek. Mondd el mi b�nt. Az�ta ilyen vagy, mi�ta megj�tt�l az orvost�l.

A n� zavartan n�zett maga el�, �s arc�r�l lefagyott az er�ltetett mosoly.

-          T�rt�nt valami? Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz. Hisz’ szeretj�k egym�st, vagy nem? – fogta meg a f�rfi a n� asztalon l�v� kez�t, de az elr�ntotta. F�rje homlokr�ncolva n�zte feles�ge s�padt arc�t, �s k�zben ujjai �rint�s�re gondolt:

„Ak�r a j�gcsap…”

-          Nincs semmi baj, Len… semmi… - lehelte a n� maga el� meredve.

-          L�tom rajtad, hogy van baj. Mondd el, k�rlek! – k�ny�rg�tt a f�rfi.

-          Nem. – mondta imm�r hat�rozottan a n�, mik�zben fel�llt az asztalt�l. F�rje is fel�llt, �s odas�t�lt mell�.

-          Korina – tette feles�ge v�ll�ra nyugtat�an a kez�t. – K�ny�rg�k, mondd el, mi b�nt. L�tom a f�jdalmat a szemedben, hi�ba is pr�b�lod titkolni.

-          Nem lehet, Len… magam is meg tudok k�zdeni vele… - ford�tott neki h�tat a n�.

F�rj�t tehetetlen d�h �nt�tte el, �s nem gondolta v�gig, hogy mit cselekszik. Megragadta feles�ge v�kony, t�r�keny csukl�j�t, �s durv�n megford�totta a n�t.

-          Ne merj nekem h�tat ford�tani! – ord�totta mag�b�l kikelve. – Mi�rt nem mondod el, mi b�nt? Mi�rt szenvedsz egyed�l? Mi�rt nem kell a seg�ts�g? – r�zta meg k�t v�ll�n�l er�teljesen feles�g�t.

-          Mert �gy sem tudsz seg�teni… - suttogta f�jdalmasan a n�, mik�zben a k�nnyek lassan peregtek le �lmatlans�gt�l elny�zott arc�n.

Len feleszm�lt a csendes, belenyugv� sz�ra, elengedte feles�g�t majd t�gra ny�lt szemekkel h�tr�lt egy l�p�st.

-          S-sajn�lom… �n…

-          Ugyan m�r. – mosolyodott el megt�rten a n�, mik�zben remeg� k�zzel let�r�lte k�nnyeit. – Ez ahhoz k�pest semmis�g.

-          Mihez? – k�rdezte a f�rfi �rtetlen�l.

-          Beteg vagyok Len. – mondta a n� olyan nyugodtan, mintha csak egy kedves ismer�s�nek mes�lne a csal�dj�r�l. – A sz�vemet t�madja a betegs�g, ez�rt t�bbsz�r lehet majd infarktusom. Azt�n mikor m�r nem b�rja tov�bb, egyszer csak le�ll �s meghalok.

-          De… de… a betegs�gek gy�gy�that�k, nem? – k�rdezte Len a v�laszt�l f�lve.

-          Ez sajnos nem – s�hajtott keser�en a n�. – Tizennyolc h�napom van h�tra. De maximum k�t �v. – suttogta m�g rekedtesen, majd kiment az eb�dl�b�l, maga m�g�tt hagyva f�rj�t, aki az el�tte l�v� sz�kbe kapaszkodott, hogy t�rdre ne rogyjon a sz�v�be nyilall� tem�rdek f�jdalomt�l.