Te vagy a fogó!

Hét éve már, hogy Korina megismert egy kedves kisfiút, aki az óta a legjobb barátja lett…

Egy magányos kislány ült a híd szélénél. Szőke haja arcába hullott, vállai rázkódtak a zokogástól. Vékony karjával átölelte térdét, és úgy dülöngélt előre-hátra.

-          Szia. – hallatszott mellőle egy kedves hang. – Én Yoh vagyok. Yoh Asakura. Téged hogy hívnak?

A kislány felnézett, és egy barna hajú mosolygó kisfiút látott meg maga előtt.

-          Sz-szia. – mondta vékony hangon a lány. – Az én nevem Korina Kyusho.

-          Szép név. – huppant le mellé a hídra a fiú. – Miért sírsz? – kérdezte aztán komolyabban.

Korina meglepődött a fiú kérdésén. Gyorsan letörölte a könnyeit, majd így szólt:

-          Nem sírok.

-          De igen. – bizonygatta a fiú. – Vörös a szemed. Sírtál.

-          Tudod… nekem nem szabadna sírnom. – mondta a kislány lehajtott fejjel. – Apa megtiltotta.

-          Miért? – kérdezte Yoh. Nem értette, hogy lehet megtiltani a sírást. Hiszen az csak úgy jön magától, nem lehet vele mit kezdeni.

-          Azt mondja, egy jó harcos sosem sír. – válaszolt Korina, miután szipogott egyet.

-          Tessék. Adok egy zsepit. – nyújtott oda egy fehér zsebkendőt a lánynak.

-          Köszi. – mosolygott rá a kislány, aztán megtörölte az orrát. – Apa azt se szereti, ha beszélgetek a többi gyerekkel. Azt mondja, nem kellenek barátok. Csak elvonják a figyelmemet.

-          Ez butaság. – mondta Yoh a homlokát ráncolva. – Szerintem kellenek a barátok. Jókat lehet velük szórakozni.

-          Én is szeretnék barátokat. – mondta a kislány szomorúan. – De senki nem áll szóba velem.

-          Én szóba álltam veled. – mondta elgondolkodva Yoh. - Tudod mit?

-          Mit? – csillant fel a kislány szeme.

-          Legyünk barátok! – nevetett rá a fiú.

-          Jó! – kiáltott Korina kacagva.

-          Te vagy a fogó! – bökte meg ujjával a lányt Yoh, ahogy felállt, és rohanni kezdett.

-          Hé! – nevetett a lány, majd elkezdte kergetni a fiút.

Két év telik el, a két fiatal titokban játszik együtt minden nap, a hídnál…

-          Apa elutazik. – mondta a kislány egy napon. – Nagyon sokáig nem jön vissza.

-          Aha… - mondta a fiú, ahogy a kis patak csillogó vizét figyelték.

-          Tudod mit jelent ez, Yoh?

-          Mit? – nézett barátjára a fiú.

-          Átjöhetsz hozzánk, és bármikor találkozhatunk! – kacagott Korina.

-          De jó! – nevetett Yoh.

-          Akkor megmutathatom a zenémet. Nagyon fog neked tetszeni. – bólogatott a kislány.

-          Jó! De aztán neked is át kell majd jönnöd hozzánk! – nézett rá komolyan a fiú.

-          Oké. – mondta a lány.

-          Te vagy a fogó! – kiáltott Yoh, ahogy megbökte a lányt és elkezdett szaladni.

-          Hé! – kacagott a lány, ahogy utána rohant.

Újabb két év telik el. A lány tizenegy, a fiú tíz éves…

-          Szervusz, Yoh. – köszönt barátjának a lány.

-          Szia, Korina. Milyen volt a balett? – vigyorgott rá a fiú, ahogy lassan elindultak a lány otthona felé.

-          Nem rossz. De már unalmas. Minden mozdulatot tudok. – mondta a lány.

-          Igen, de úgy tűnik, hasznát veszed. – komolyodott el a fiú.

-          Na igen. Sokat segít a mozgásomnak, csakúgy, mint a hastánc, a szinkronúszás vagy a talajtorna.

-          Igen, és úgy tűnik, így sokkal könnyebben veszed a kung fu oktatásokat. – gondolkodott el Yoh.

-          Apám még mindig nem tért vissza. Nem tudom, hol lehet. - váltott témát Korina komoran.

-          Ajándék lónak ne nézd a fogát. – nevetett a fiú, ahogy megbökte a lányt. – Te vagy a fogó!

-          Hé! – szaladt utána nevetve a lány.

Most három évet utazunk előre az időben. A lány tizennégy, a fiú tizenhárom.

-          Korina. Sajnálom, hogy itt kell hagyjalak, de el kell, hogy menjek. – nézett a lányra Yoh szomorúan.

-          Megértem, de pont most? Apám visszatért és erősebb és dühösebb, mint valaha. – hajtotta le fejét a lány.

-          Tudom, de biztos vagyok benne, hogy legyőzöd. – emelte fel barátja fejét a fiú. – Nem hiába edzettünk olyan sokat! Lilith és te erősebbek vagytok, mint az apád. Tudom.

-          De Yoh, én… Hiányozni fogsz. – mosolygott rá a lány.

-          Te is nekem. És ne feledd, ha bármi gond van, hívj. - Nyújtott oda egy papírt a fiú.

-          Rendben. – mosolygott tovább Korina.

-          Te vagy a fogó! – bökte meg a lányt Yoh.

-          Hé! – nevetett fel a lány, ahogy elkezdte kergetni a fiút…

Csengettek az Asakura házban. Yoh nyitott ajtót.

-          Szervusz Yoh. Végre elkaptalak. – mondta az ajtóban álló gyönyörű szőke lány mosolyogva.

-          Korina? – nézett hitetlenül a fiú rég nem látott barátjára.

-          Pontosan. – Nevetett a lány. – Bemehetek?

-          Hogyne! – nevetett vele együtt Yoh, ahogy beengedte a házba.

-          Ki az, Yoh? – kérdezte egy női hang odabentről.

-          Szervusz, Anna! Örülök, hogy látlak. – mosolygott rá a lány.

-          Szervusz Korina. – köszönt a lány nyugodtan, és mintha egy apró mosoly lett volna szája sarkában, mindenesetre, ezt csak Korina vette észre.

-          Ez az a lány, akiről meséltél? – hallatszott egy fiúhang.

-          Igen, Morty. Ő Korina. – nevetett Yoh.

-          Szevasz, Morty! – köszönt a lány.

-          Engem meg teljesen kihagysz a bemutatásból! Szégyelld magad! – mondta egy kedvesen csengő női hang, aminek forrása a Korina mellett lebegő pici, szárnyas, vörösen izzó szív volt.

-          Igen, bocsánat. Akkor hát, mindenki, Ő itt Lilith a védőszellemem. – mutatott Korina a boszorkányra, aki közben alakot váltott.

-          Hello. – köszönt kedvesen.

-          Ha már a szellemeknél tartunk, neked nincs még, Yoh? – vonta fel egyik szemöldökét Korina.

-          De, igen. – nevetett Yoh, amikor megjelent mellette a szelleme. – Ő itt… - akarta mondani, de Lilith közbevágott.

-          Amidamaru, igaz?

-          Ööö, igen. – mondta Yoh. – Ismered?

-          Hogyne. – mondta a nő, ahogy levette piros maszkját, így láthatóvá téve szemeit, melyekben narancssárgán égő tűz lobogott. – Az egy másik kérdés, hogy Ő felismer -e.

-          Lilith, a Tűzszemű Angyal. – mondta magának a másik szellem, de a többiek is jól hallották.

-          Igen, kedvesem. Pontosan így szoktál szólítani. – mosolygott rá Lilith.

-          Ez mind szép és jó, de elmondaná valaki, hogy honnan ismerik egymást? – kérdezte Morty.

-          Amidamaru és én… - kezdte a varázslónő nosztalgikus mosollyal arcán.

-          Barátok voltunk. Sok-sok évvel ez előtt. – fejezte be sietve a szamuráj.

-          Nem gondoltam volna, hogy… - kezdte fájdalmas arccal a nő, aztán megkeményítette vonásait. – Valaha viszont látlak… barátom… - fejezte be keserű és halk hangon, ahogy elfordult. – Korina, azt hiszem… kimennék. – mondta csendesen a lánynak, aki bólintott.

A szellem elrepült, ki az ablakon, a tetőre.

-          Ne kérdezzetek, nem a mi dolgunk. – mondta Korina, ahogy látta a szobában lévők szólásra nyitott szájait.

-          Oké, igazad van. – mondta Yoh, ahogy megbökte a lányt. – Te vagy a fogó!

-          Hé! – nevetett a lány, ahogy az ajtón kiviharzó fiú után eredt…