Tűz

Itt fekszel mellettem. Gyönyörű vagy. Szemed lehunyva, nem mozdulsz, csak mellkasod emelkedik minden lélegzetvételednél. Alszol. A végtelenségig el tudnálak így nézni. Ahogy békésen járod álmaid országútját, vétek lenne megzavarni ezt a tökéletes harmóniát. És mégsem tudom megállni. Végigsimítom arcod, és egy apró mosoly szökik szádra, ahogy lassan megfordulsz. Álmosan kinyitod a szemed, s én elveszek annak mélységes kék tengerében. Lehajolok és egy apró, szelíd csókot lehelek homlokodra. Közelebb bújsz hozzám, egyik lábad átveted combomon, és így ölelve hajtod le fejed, hogy újra álomba szenderülj. Még mindig érzem a tüzet, mellyel tegnap ragyogtál. Égetsz, ahogy hozzám simulsz, de boldog vagyok. Belecsókolok puha, szőke hajzuhatagodba, s Te mosolyogva még közelebb húzod Magad hozzám. Egyik kezemmel nyakadat simogatom, s Te halkan felkuncogsz. Megcsókolod nyakam, s én megremegek. Lassan egyre feljebb haladsz, de a számnál megállsz. Csak nézel a szemembe, és mosolyogsz, olyan édesen, mint még soha. Hirtelen teljesen megrészegülök mosolyodtól, bódítóan hat Rám minden mozdulatod. Aztán megcsókolsz, viharosan, szenvedéllyel. Úgy érzem Magam karjaidban, mint egy megfélemlített nyúl a rókával szemben. Aztán elengedsz, s olyan szeretettel nézel Rám, hogy egyből elfelejtem minden gondomat, és áldom a pillanatot, mikor először megláttalak az utcán. Akkor egy érzés oly gyorsan cikázott végig testemen, mint a villám. De mostanra ez már többé érett, mint egy gyorsan kihunyó láng. Szívemet hevesen lobogó tűz perzseli, és ha a szemedbe nézek, és ugyanezt a tüzet látom zafírjaidban tombolni, úgy érzem, én vagyok a legboldogabb ember a világon. Mert szeretsz és törődsz velem, mint még soha senki.

-          Szeretlek, Len. – mondod csendesen. Olyan tökéletesen illik ajkadra a nevem, mint senki másé. Ujjaimmal beletúrok hajadba, lehajolok, majd gyengéden füledbe súgom a legtökéletesebb mondatot a világon:

-          Én is szeretlek, Korina.